Tudomány / Csillagászat / Mesél az éjszakai égbolt

Linkajánló

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Több információ
Elfogadom

Mesél az éjszakai égbolt

A csillagos égbolt látványa mindig is megbabonázta az embereket. Szinte minden kultúra megpróbálta értelmezni az égen elhelyezkedő fényes pontok sokaságát. Ezekből a képzetekből álltak össze a mai ember előtt is ismert csillagképek.

Az elmúlt évek felfedezései bebizonyították: a csillagképek ismerte jóval régebbi tudomány, mint azt először bárki is hihetné. Dr. Michael Rappenglueck, a müncheni egyetem kutatócsoportjának vezetője 2000-ben a falain lévő őskori rajzokról elhíresült lascaux-i barlangban talált egy kezdetleges csillagtérképet. A korabeli "festmény" egy része három fényes csillagot ábrázol, mely mint kiderült, a ma Nagy Nyári Háromszögként ismert csillagalakzatot ábrázolja. Hogy nem véletlenről, vagy tudományoskodó belemagyarázásról van szó azt bizonyítja, hogy nem sokkal később a Fiastyúk elnevezésű csillagképet is megtalálták a barlang falán. A becslések alapján az őskori "csillagász" 16-17 ezer évvel ezelőtt örökítette meg felfedezését. Szintén 2000-ben dr. Rappenglueck egy spanyolországi barlangban is furcsa pontsorra bukkant. Kiderült: az addig nem sok figyelemre méltatott alakzat egy csillaghalmaz rajzolatát őrzi, az úgynevezett Északi Koronáét. Ezt a csillagászati emléket is több mint 14 ezer évesre becsülték a szakemberek. A történészek, csillagászok, s más, a témával valamilyen formában foglalkozó szaktekintélyek körében általános volt a meglepetés a leletek korának nyilvánosságra hozatalakor. Egyes vélemények szerint a francia- és spanyolországi barlangrajzok alapján felül kell vizsgálni az ősember értelmi képességeire vonatkozó eddigi elképzeléseket is.

3 esztendővel később, 2003-ban ismét szenzációs felfedezésről értesülhetett a tudományos világ – és ismét dr. Rappenglueck jóvoltából. A tudós ekkor ugyanis egy több mint 32 ezer éves csontlapocskán azonosította az Orion (Égi vadász) csillagképet! A valószínűleg mamutagyarból faragott lapocskán egy karjait égnek emelő férfi látható. Dr. Rappenglueck az egyezés bizonyítására a csontlapra vésett alak arányait hozta fel érvként: a feltűnő keskeny derekat, ami a csillagkép három csillagból álló „övét”, az úgynevezett Orion-övet alkotja. Ezenkívül az stilizált férfi bal lába rövidebb, szintén a csillaghalmaz távolságainak megfelelően. S, ha mindez nem lenne elég, az alak kezében lévő kard is az Égi Vadász legfőbb sajátosságai közé tartozik.

A fenti példákból is bizonyítják, hogy az emberiség mindig érdeklődve, csodálkozva, s tisztelettel fordult az éjszakai égbolt csillagai felé. Így az is érthető, hogy a ma használatos csillagképek jó része már évezredekkel ezelőtt lejegyzésre került. Természetesen a térben elkülönülő kultúrák a maguk hiedelemvilága szerint alkották meg az egyes alakzatokat, s eltérő neveket adtak nekik, de akadnak érdekes egyezések is. Klaudiosz Ptolemaiosz, 150 körül élt alexandriai görög csillagász elődei munkásságát is összefoglalva 48 ma is használt csillagképnevet jegyzett le. Ezek között voltak állatok, mitológiai alakok és tárgyak is. Jellemzően mitológiai témakörből került ki a fő csillagképek elnevezése. Egyéb neveket csak a néhány csillagból álló, úgynevezett "kiegészítő" csillagképek viseltek.

A több ezer évvel ezelőtt is ismert csillaghalmazok sorába tartozik a Göncölszekér is. Érdekes végignézni, hogy egyes népcsoportok mit láttak bele ugyanabba a fényes pontsorba. Európában medvét, innen származik a csillagkép másik, Nagy Medve elnevezése. A közép-amerikai indiánok ugyanakkor mint egylábú embert jegyezték fel, az észak-amerikai népek pedig merítőkanálnak vélték. Az arab világban a négy csillag által alkotott szekér rész koporsót szimbolizált, míg az úgynevezett szekérrúd három csillaga alkotta a gyászmenetet. Erre utal a rúd utolsó csillagának arab neve: Benetnash, azaz „siratóasszony.”

A földrajzi felfedezések idején a csillagalakzatok fontos segítséget jelentettek a hajósoknak a tájékozódásban, ugyanakkor a helyváltoztatás következtében sok új csillagot – s így csillagképet is – felfedeztek. A technikai feltételek javulásával, a távcsövek fejlődésével ezek száma még tovább nőtt. Az emberi fantáziának pedig semmi sem szabhatott határt, a felfedezők igyekeztek az égbolt minden pici részletére valamilyen csillagképet találni. Ez a folyamat egy idő után zavaróan túlzsúfolttá tette a csillagtérképeket, s a tájékozódást, éppen ezért a Nemzetközi Csillagászati Unió lépett az ügyben. A szervezet 1930-tól bevezette az általánosan elfogadott 88 darab, latin névvel ellátott csillagalakzatot. Erre nem csak esztétikai okokból volt szükség, a tudományos kutatások is megkövetelték egy pontos és mindenki által elfogadott katalógus összeállítását.

Fontos tudnivaló, hogy a csillagképeket az égbolton szabad szemmel kivehető egymás közelében lévő csillagok alkothatják. Ezen csillagok csak a Földről tűnnek szomszédosnak, valós távolságuk nagy mértékben eltér egymástól, így természetesen semmilyen fizikai kapcsolat nincs közöttük. Kizárólag az emberi gondolkodás állítja össze őket képekké. S, ha már erről van szó, nézzük meg néhány érdekes, csillagképekhez kapcsolódó történetet.

A dr. Rappenglueck kutatásaiban is szereplő Orion az egyik legmegragadóbb csillagkép a téli égbolton – talán ezért is örökítették meg őseink. Jól kivehetők az Égi vadász vállait és pajzsát alkotó csillagok, s a sorban elhelyezkedő három csillag, melyek az Orion-övet alkotják. A monda szerint Orion híres vadász volt, s egyszer azzal hencegett, hogy minden állatot le tud győzni. A skorpió ennek hallatán ádáz harcot kezdett Orionnal. Az istenek a további viaskodás megelőzése érdekében az égbolt ellentétes részeire helyezték a küzdő feleket.

Bár a Bereniké Haja elnevezésű alakzat kis helyet foglal el az égen és halvány csillagokból áll, már az ókorban is ismert volt. Innen származik a története is, mely szerint Bereniké, egyiptomi hercegnő az isteneknek áldozta fel aranyhaját, hogy serege győzedelmeskedhessen az ellenség felett. Szintén harccal kapcsolatos a Pajzs csillagkép elnevezése is, ám ez már sokkal inkább a történelemben, mint a mondavilágban gyökerezik. Ezt az alakzatot ugyanis csak a 17. században alkotta meg Johannes Hevelius, danzigi csillagász. Az új csillagkép bevezetésével III. Sobieski János, lengyel király 1683-as törökök elleni bécsi győzelmének állított emléket. Az elnevezés és a csillagok által alkotott alakzat a király pajzsára utal, ezért a csillagképet Sobieski-pajzsnak is nevezik.

A csillagok iránti érdeklődés az őskor misztikus tisztelete óta tudományos érdeklődéssé változott a modern ember tudatában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne napjainkban is csak gyönyörködés, vagy érdeklődés céljából az éjszakai égboltra tekintetni. Főleg úgy, ha közben tudjuk: a csillaghalmazok nem csak távoli ismeretlen naprendszereket rejtenek, hanem szimbólumokként az emberiség kultúrájának, történelmének emlékeit is.

Szerző: Barczi Ákos
Forrás: SFportal.hu

© halmaz.hu