Tudomány / Pszichológia / Ember és gép

Linkajánló

Ember és gép

Elterjedt mítosz, hogy az ember azért nem gép, mert vannak érzései. Valóban, ez a középkorban hathatós érvnek számíthatott, manapság azonban egyáltalán nem tartható.

Hogy az ember nem gép, azt napjainkban is gyakran hangoztatják filozófiai témákhoz tévedt természettudósok, helyesen rámutatva a Neumann-féle számítógép és az emberi agy neuronhálózata közti különbségekre. Ez azonban fogalmi zavar: a különbségek mindössze arra utalnak, hogy napjaink hardveregységei nem az idegrendszer mintája szerint épülnek fel. Mindez semmit se mond arról, hogy az ember gép-e.

Ha valaki arra vállalkozik, hogy egy rendszerről eldöntse, hogy az gép-e vagy sem, mindenekelőtt definiálnia kell hogy mit ért 'gépség' alatt. Az ilyen definíciók természetesen mindig egy kicsit önkényesek. Amit én állítok, az az, hogy ha nyíltan nem definiáljuk e fogalmat úgy, hogy az emberekre ne vonatkozzon, akkor semmi se ment meg minket attól, hogy magunk is gépek legyünk. Ha egy természettudós az ellenkezőjét állítja, akkor eltévedt a hit birodalmába.

A struktúrától eltekintve fizikailag semmi különbség egy processzor, egy csiga és egy emberi agy között. Mindhármat ugyanolyan részecskék alkotják, melyek ugyanazon törvényeknek engedelmeskednek. A struktúrák közötti különbség élő és élettelen között századunkban egyre csak csökken. Nincs határ, mikor a gép hirtelen élőlénnyé lesz vagy fordítva: az 'élőlény' kifejezés nem egy mérhető fizikai tulajdonság, hanem az emberi elme terméke. Mint azt Alison Gopnik kisgyerekeken kimutatta (1999), az élő és élettelen dolgok kategóriája ösztönös alapokban gyökerezik - a különbségtétel azért jelent meg, mert evolúciós értelemben hasznos, ha van ilyen kategóriánk.

Nincs tehát olyan fizikai tulajdonság, ami alapján elválaszthatóak lennének a különböző környezethez adaptálódott élőlények a különböző dolgokhoz adaptált eszközöktől. Ha makroszinten vizsgálva alkotunk egyet (mert ezt bármikor megtehetjük), annak koherenciája ugyancsak kétségessé válik amint egyre többet és többet tudó gépeket alkotunk. De még ha el is fogadunk egy ilyen definíciót, a "gép-e az ember" kérdés innentől kezdve nem az ember természetéről, hanem pusztán a 'gép' szó definíciójáról szóló vita lesz. Arról fog szólni, hogy vajon az emberi természet beleesik-e az adott definíció tárgykörébe, nem pedig arról, hogy van-e fizikai értelemben különbség az ember és az általa alkotott gépek között.

Mindezen az érzések cseppnyit sem segítenek. Azok, akik szerint az ember az érzései miatt nem gép, valószínűleg soha nem hallottak még az e kérdésben kompetens evolúcióbiológiáról - ha ugyanis megértjük, hogy mik az érzések, a dolog sokkal inkább visszájára fordúl. Ha beszélhetünk - tévesen - gépiességről, épp az érzések azok, melyek leginkább gépiesek.

Az evolúció során azok a tulajdonságok válogatódnak ki, melyek valamilyen módon az adott élőlény génjeinek terjedését szolgálták. Nem kell biológusnak lenni hogy megértsük, egy-egy érzés miért maradt fenn. Aki kevésbé volt féltékeny, több lehetőséget adott a párjának a félrelépésre; aki nem szerette utódait, annak kevésbé sikeresen maradtak fenn génjei; aki nem félt semmitől, korán meghalt és így tovább. Tudjuk milyen helyzetekben jelentkeznek érzéseink, ismerjük a kivételeket és okait, és nagyon jó magyarázataink vannak az altruizmus ("önzetlenség") jelenségére is. Akit komolyan érdekel a téma, a mellékelt irodalmi hivatkozások segítségével részletes és bőséges választ kaphat kérdéseire.

Ha minden más megvan, az érzések programba ágyazása már könnyedén megoldható - alig van szükség néhány ha-akkor rutinra, amik a megfelelő esemény bekövetkezésekor jeleznek. A nehézség nem ebben van, hanem a tudat létrehozásában - hogy ezek az érzések ne csak úgy jelenjenek meg a külvilág felé, mint az emberi érzések, hanem valóban tudatosan megélt dolgok legyenek. Ez a probléma azonban nem az érzések problémája! Ha magát a tudatot megalkottuk, ebben már semmi különös nincs. A kérdésünk az, mi a tudat, és amiről szó lehet, nem az, hogy az érzéseink miatt nem vagyunk gépek - legfeljebb az, hogy a tudatunk miatt nem vagyunk azok. A 'tudatos gép' fogalomban azonban nincs semmiféle ellentmondás. Ilyesmi csak akkor lehetne, ha a tudat nem fizikai folyamatok eredményeként jelenne meg.

Akár van tudata valakinek, akár nincs, a gépség kérdését ez nem érinti. A szubjektív tudat megléte nem teszi a rendszert kevésbe determinálttá. A szabad akarat mítosza is a középkorba van temetve. Ha a minket alkotó részecskék jelen állapotából következik a jövőbeni, nincs szabad akaratunk. Ha a világot a kvantummechanika véletlene uralja, akkor a véletlen determinál. Egy véletlenre alapozott rendszernek semmivel nincs több szabad akarata, mint egy determináltnak. A szabad akarat azt kívánja meg, hogy a részecskék ok nélkül és ne véletlenül mozogjanak - ez azonban önellentmondás.

Az az állítás tehát, hogy "az ember nem gép", tudományosan nem védhető, és legfeljebb azáltal tartható, hogy magát a 'gép' szót úgy definiáljuk, hogy az az emberre ne vonatkozhasson. Egy ilyen definíció semmilyen valós egységet nem reprezentál, és pusztán arra szolgál, hogy lehetővé tegye a kommunikációt a makroszinten való hasonlóság alapján rendszerbe foglalt dolgokról. Az "ember nem gép" kifejezés ilyen értelemben pedig semmit se mond az emberről - pusztán a kategóriánk természetéről szóló állítás.

Ajánlott irodalom:

Matt Ridley: Génjeink
Cs.V., B.T., P.Cs.: Lélek és Evolúció (Osiris kiadó)
Frans De Waal: Jótermészetűek - a jó és a rossz eredete az emberben és más állatokban (Műszaki kiadó)
Bereczkei Tamás: A belénk íródott múlt - evolúció és emberi megismerés (Dialóg Campus kiadó)
Jared Diamond: Miért élvezet a szex? (Vince kiadó)
Daniel C. Dennett: Darwin veszélyes ideája (Typotex kiadó)
Alison Gopnik, A.N., M, P.K.K.: Bölcsek a bölcsôben (Typotex kiadó)

Szerző: V.

© halmaz.hu