Tudomány / Pszichológia / Halálos oktatás

Linkajánló

Idegen tollakkal, halott vágyakkal

"Úgy érzem, hogy az egyik legjobb, de talán legnehezebb módja a tanulásnak az, ha le tudom vetkőzni a saját defenzív magatartásomat - legalább átmenetileg -, és ha megpróbálom megérteni, hogy az élmény mit jelent, milyen érzéseket hoz létre a másikban. [...] Egy másik fontos módja a tanulásnak számomra az, ha kifejezhetem a saját bizonytalanságaimat, ha tisztázhatom a zavaraimat, és így közelebb kerülhetek ahhoz, amit az élmény valóban jelent számomra" (344. old).

Az egyetemi évek alatt fogalmazódott meg bennem, hogy nem szabad látogatnom a tankönyvszagú kurzusokat: helyette olyan témákat kell körüljárnom, melyek valóban érdekelnek. Az unalmas előadásoknak egyetlenegy tartós hatása van, elidegenítenek az adott témától. A frontális előadások többsége maradandó károsodást okoz a nebulóban. A tanár megdönthetetlennek tűnő pozícióból osztja az észt, a tanuló pedig lázasan jegyzetel, s meg sem fordul a fejében, hogy a hallottakat megkérdőjelezze. Ha mégis ellentmondana, a kurzusok kitartó látogatásával ez a vágy lassan leépül. Emberünk sikeresen elfojtotta magában a természetes késztetéseket, az egyéni meglátások helyett tankönyvekből kiemelt defíniciókkal és más gondolataival páváskodik.

A tanár személye olykor többet árt, mint használ. Az egykor kiváncsi diák a frontális, interaktivitást nélkülöző előadások alatt zombivá merevedik, az „eredményes oktatás” ismérve, hogy eredeti gondolatai átadják a teret az oktató kövér mémjeinek. Ki ne ismerné azt a bizonytalan érzést, mely egy ilyesfajta előadást követően keríti hatalmába az embert? Értem, tudom, meggyőződéssel vallom mindazt, amit a tanár kimondott, mégsem tudom elmondani, mert nincsenek rá szavak. Képtelen vagyok rá. Nem elég jó az előadói készségem, nem tudok jól érvelni, gyakorolnom kellene mindezt, hogy meggyőző legyek, hogy érthetően és élvezhetően meséljek mindarról, amit az elmúlt kurzusok alatt hallhattam.

Miről szólt az előadás? Ööö, érdekes volt, lehengerelt a sok információ... Bővebben? Meg kell nézni, én mondom, hallani kell azt az embert. Mi volt a téma? Hát, most nem ugrik be pontosan, sokmindenről szó esett...

Nos, örülj neki. Van akinek beugrik, és mesélni is tud róla. Nincs unalmasabb egy ilyen beszámolónál. Más szavait öklendezi vissza, élettelen gondolatokat, melyekhez valójában semmi köze. Nem az előadói készséggel van a gond, hanem az élményszerűség hiánya okoz fájdalmas sebeket a hallgatónak. Roppant gyenge előadó vagyok, ha olyan témáról kell szólnom, melyről tanultam, de nem az enyém. Mindezt sokáig előadói készséghiánynak tudtam be. Arról agyaltam, hogy miként fejleszthetném az előadástechnikámat, talán retorika órákat kellene vennem, esetleg orrvérzésig gyakorolnom... Akkor változott némiképpen az álláspontom, amikor sikerült néhány hatásos prezentációt megtartanom. Olyan témákról szóltam, melyekkel kapcsolatosan volt néhány egyéni, eredeti meglátásom, s melyről saját tapasztalattal bírtam. Nem kopogtak a szavak, mert egy kicsit rólam szóltak, arról, ami foglalkoztat, amit magaménak tudok. Szükség van előadói technikára, de nem az a kulcs. A lényeg az átélésben van, a sikeres előadó nemcsak ismeri a témát, hanem saját élményanyagból beszél.

A mentor

Ha a tanár árt a tanulás folyamatában, ki segíthet? A tanulóközpontú pedagógus, azaz a mentor! Az a hiteles személy, aki

  • kellő tapasztalattal rendelkezik a kívánt témában ahhoz, hogy felmerülő problémák megoldásában segíthessen
  • kellő nyitottsággal fogadja gondolatainkat, ítélkezésmentes övezetben reagál rájuk
  • kiegyensúlyozott és türelmes
  • nem akarja ránk erőltetni végtelen bölcsességét
A frontális oktatási helyzetek helyett minden esetben hatékonyabb a párbeszédre, társalgásra alapozó workshop-szerű tanulás. A furkósbotként használt vizsgáztatás többet árt, mint használ!

Következtetések

"Csak akkor reszketek meg a felismeréstől, milyen messze jutottam a józan észtől, a dolgok mindenki által elfogadott, hétköznapi értelmezésétől, amikor gyakorlati következményekre gondolok. Talán segíti ennek a jobb megértését, ha kimondjuk, hogy ha mások is ugyanarra a következtetésre jutnának - élményeik alapján-, mint én, ennek számos érdekes következménye lehetne:

  • Megszüntetnénk a tanítást. Az emberek akkor jönnének össze, ha tanulni akarnának.
  • Megszüntetnénk a vizsgákat. Azok kizárólag a lényegtelen tanulást mérik.
  • Megszüntetnénk az érdemjegyeket azononos okokból.
  • Megszüntetnénk a tudományos fokozatokat, mint a kompetencia mércéit, részben azonos okokból. Egy további ok a fokozatok megszüntetésére az, hogy ezek valaminek a végét jelzik, és a tanulót csak a tanulás vég nélküli folyamata érdekli.
  • Ez azt is jelentené, hogy megszüntetnénk a végkövetkeztetések túlhangsúlyozását. Megtanulnánk, hogy végkövetkeztetésekből nem lehet semmi igazán lényegeset tanulni. (347. old).

Felhasznált irodalom

Carl R. Rogers: Valakivé válni. A személyiség születése, Edge, 2000

Az amerikai Rudolf Steiner, Carl R. Rogers pszichológiai és pedagógiai munkássága példaértékű. A tanulóközpontúságról írt cikkeivel, előadásaival alapjaiban rengette meg a betokosodott, hagyományos oktatási irányvonalakat. A könyv legmarkánsabb fejezete a tizenharmadik: "Személyes gondolatok a tanításról és tanulásról"; ebből idéztem a jelen cikkben fellelhető Rogers-i gondolatokat. Kötelező olvasmány minden pedagógus és diák számára!

Szerző: Kulcsár Zsolt
Forrás: crescendo
CreativeCommons


Előző oldal Előző oldal
© halmaz.hu