A megközelítési módokról

Vannak olyan közhelyek, amiket szerintem a legtöbb ember nem igazán ért. Nem csak az olyan félrefordításokra gondolok, mint például a "kivétel erõsíti a szabályt"¹, hanem az olyan sokkal nyilvánvalóbbnak tûnõ gondolatokra is, mint például hogy sokat kell olvasni ahhoz, hogy okos legyél, vagy hogy a dolgokat több oldalról is meg kell vizsgálni. Ami például az olvasást illeti, a közfelfogásban mintha úgy élne, hogy mindegy, mit olvasol - ha valaki például elég sok irodalmi alkotást olvas, egy idõ után igen mûvelt lesz. Nos, legalábbis igen nagy ismerettel rendelkezik majd az irodalmi mûvekkel kapcsolatban; nem feltétlenül hasznos azonban más dolgokról kérdezni a véleményét: egy másik közhely épp arról szól, hogy a humán mûveltségû emberek jelentõs hányada mennyire mûveletlen ha bármi egyébrõl van szó.² Jelen cikkemben leginkább a harmadjára említett közhelyet fogom kifejteni: a dolgok több megközelítési módját.

Naív vagy népi pszichológiának a tudományban azt a veleszületett pszichológiai képességet nevezik, melyet az emberek egymással szemben szoktak alkalmazni hétköznapi találkozásaik során. Ilyen például az, hogy a másik embernek vágyakat, érzéseket, gondolatokat tulajdonítunk vagy hogy úgy gondoljuk, hogy a másik úgy gondolja, hogy mi úgy gondoljuk, hogy õ gondolkodik. A naív pszichológiához hasonlóan beszélhetünk naív filozófiáról is - ez a veleszületett gondolkodási módszereink, a naív pszichológia és a mindennapi tapasztalatok találkozásából kialakult filozófiai elméleteket jelöli. Errõl a késõbbiekben bõvebben fogok szólni.

A naív filozófia terméke, hogy a dolgokat több oldalról is meg kell vizsgálni. Azonban, miként az olvasásnál se csak arról van szó, hogy valamit olvasni kell, itt is jóval több van a dolog mögött, mint amit e gondolat alapján az átlagember hisz. Miközben hagyományosan "vízszintesen" szokták az emberek körüljárni a dolgokat, a vizsgálódásnak van egy "függõleges" aspektusa is. Mit is értek ezen?

Dennett három fõ vizsgálódási szintet különít el³: fizikai, tervezeti és intencionális alapállást. Példája szerint egy sakkprogramot vizsgálhatunk fizikai szinten, részecskérõl részecskére leírva a mûködését, tervezeti szinten, végigbogarászva a programkódot vagy intencionális alapállásból, vágyakat (nyerni akar), gondolatokat (azt várja hogy én ezt fogom lépni), ismereteket (tudja hogy hogyan kell játszani) tulajdonítva neki. A fizikaitól az intencionális szintig haladva a dolgokat egyre kevésbé pontosan fogjuk tudni megjósolni⁴, cserébe viszont jóval gyorsabban, egyszerûbben tudunk elõrejelzést adni arra vonatkozóan, hogy mi fog történni (például nem kell a sakkprogram forráskódját végigelemezni, elég ha feltesszük, hogy nyerni akar stb. és ezen feltevések alapján próbáljuk kitalálni, hogy mit fog csinálni).

Mivel a hétköznapok során többnyire nem áll módunkban részecskérõl részecskére vagy minden agyi mûveletet figyelembe véve kezelni az embereket, másokkal és magunkkal szemben is általában intencionális alapállást kell felvennünk.⁵ Intencionális alapállásból indul ki tehát a népi pszichológia és sok esetben a népi filozófia is. Ez az intencionális alapállás azonban mint láttuk, a dolgoknak csak közelítõ leírását adja. A dolgok ilyen módon való kezelése akkor se ad pontos képet, ha minden irányból körüljárjuk õket. Egy pontos eredményhez nem csak nézõpontot, de "nézõmódszert" is váltani kell. Ennek hiánya a naív filozófiában igen sok helyen megmutatkozik. A továbbiakban igyekszem majd példákat mutatni erre.

Mindenekelõtt alkalmazzuk az elõbb vázoltakat önmagukra. Fizikai szinten nézve természetesen csak részecskék és kölcsönhatások vannak⁶. Ez az egész itt vázolt elmélet fizikai szinten nézve tehát nem valamiféle önálló létezéssel bíró dologról szól: az, hogy a dolgokat kezelhetjük fizikai, tervezeti és intencionális szinten, egy tervezeti szintû elmélet. Tervezeti, mert evolúciósan kifejlõdött, az emberi gondolkodást jellemzõ rendszerekrõl szól. Ha a birtokunkban lenne a dolgok olyan fizikai szintû leírása, amelynek segítségével megfelelõ idõ alatt pontosan modellezni tudnánk hogy az emberek miképp gondolkodnak a dolgokról, akkor nem lenne szükség erre a közelítõ leírásra. Fizikai szinten nézve tehát az itt kifejtett elmélet hamis. Ugyanakkor nem önkényes: bizonyos pontossággal képes leírni azt, hogy a dolgok hogyan történnek. A fizikai leírás szintjét valóban alkalmazzuk a fizikában, a tervezetit például más természettudományokban, az intencionális szintet pedig többnyire a köznapi életben. Ilyen értelemben tehát a Dennett-féle szintek feltételezése jó közelítése a dolgoknak. Ha ugyanezt most fizikailag akarnánk leírni, a jelenlegi tudásunk kevés lenne, hogy bármit is mondjunk ezekrõl a dolgokról.

A fizikai szintnél magasabb szintû leírási módok szigorúan véve nem feltétlenül önellentmondás-mentesek. Semmi se garantálja ugyanis, hogy az olyan gondolkodást megkönnyítõ absztrakciók mint a 'szeretet', a 'csirke' vagy a 'kovászos uborka' tökéletesen önellentmondás-mentes leírását adják a fizikai valóságnak. A csirkével például eljátszhatom hogy sejtenként kicserélem valamilyen vele kompatibilis robotsejt-komplexumra, de minden sejtcsere után megkérdezem, hogy csirke-e még amit látunk. Egyetlen robotsejt miatt nyilván senki se nevezné másnak (ha mégis, ez ellentmondana annak, hogy a csirke csirke marad pl. ha belevágok a tollába és odaragasztok helyette egy papírfecnit) - és ezt a mintát követve egyesével eljutunk addig míg végül a robotot is csirkének nevezzük.

Ugyanez a probléma nem fordul elõ fizikai szinten. A 'csirke' egy idealizált rendszerben mûködõ fogalom, ahol a dolgok vagy csirkék vagy nem. A fizikai világ szintjén azonban nincsenek csirkék, ott csak részecskékrõl beszélhetünk. Egy részecske-kompexum viselkedhet úgy, ahogy azt a csirkéktõl elvárjuk, de fizikailag nincs ezen részecskékre semmiféle 'csirke' címke ráaggatva, így hogy mi magasabb szinten mit is tartunk pontosan csirkének, az tetszésünkre van bízva. Ilyen értelemben absztrakció tehát a 'csirke', s emiatt nem adják pontos és önellentmondás-mentes képét a valóságnak a hétköznapi beszéd során használt szavaink.

Nézzünk tehát néhány példát arra, miként lehet a dolgokat "függõlegesen is körüljárni"! Vegyük sorra az "emberiség nagy kérdéseit" - azokat a kérdéseket, amikre már tudjuk a választ, a legtöbb ember azonban mégis megragad az intencionális meséknél.