Tudomány / Pszichológia / A nagyvárosi emberek közönye

Linkajánló

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Több információ
Elfogadom

A nagyvárosi emberek közönye

Ismert tény, hogy a nagyvárosokban a balesetet szenvedettekkel szemben sokszor meglepően közönyös magatartást tanúsítanak, miközben a közönyös magatartást tanúsító emberek többsége együtt érez a balesetet szenvedettel és bűntudata van azért, mert elmulasztotta a segítségnyújtást. Ennek okaként a szociálpszichológia a felelősség megoszlását hozza fel, s azt, hogy a nagyvárosokban az emberekre egy olyan elvárás nehezedik, ami a környezet felé mutatott semlegességre kényszeríti őket.

Ez a két tényező szerintem is jelentős szerepet játszik a nagyvárosi emberek közönyös magatartásának a megjelenésénél, a legerőteljesebben azonban az esetek többségében nem ez a két tényező hat, hanem az a védekező mechanizmus, amit az emberek az ösztöneiktől idegen nagyvárosi életforma elviselésére fejlesztettek ki. Az evolúció nagy része a törzsi társadalmakban ment végbe, s ennek következtében az ösztöneink is a belátható számú és ismert emberrel való érintkezésre fejlődtek ki. Amikor tehát a nagyvárosokban ismeretlen emberek és az ismeretlen emberek által készített (ismeretlen emberekre utaló) tárgyak beláthatatlan tömege vesz körül bennünket, akkor az félelemre késztet, ami ellen azzal védekezünk, hogy az ismeretlen embereket tárgyként kezeljük és igyekszünk a környezetünket csak annyira nem kizárni a tudatunkból, amennyire az a tájékozódásunkhoz szükséges. A nagyvárosi életformában az embereket mint térben elhelyezkedő tárgyakat, illetve mint olyan tárgyakat, amelyeket valamilyen célra használhatunk kénytelenek vagyunk figyelembe venni, de mint emberekről nem veszünk tudomást róluk. Ha ezen kívül a segítségre szoruló egy forgalmas helyen található, akkor ehhez a mechanizmushoz hozzáadódik még az is, hogy a monoton motorikus tevékenység a kábítószeres kábulathoz hasonló állapotba juttatja a járókelőket, amiben különösen hajlamossá válnak a környezetüktől a nem azzal foglalkozó képzeletük felé fordulni.

Az az elvárás, ami a nagyvárosokban az emberileg semleges viselkedésre irányul, maga is a védekező mechanizmusból és talán a mozgásos kábulat fenntartására való törekvésből származik. A hangos szóval segítséget kérő koldusok vagy az utcazenészek viselkedése azért hat botrányosan, mert ha nem is megoldhatatlan feladat, de legalábbis nagyobb elhatározásba kerül tárgyként szemlélni őket, s ezért veszélyeztetik a védekező mechanizmus illetve a mozgásos kábulat működését.

Szerző: Ritter Teodor, 2005.12.16.

© halmaz.hu