A szelekciós mechanizmus a gének között zajlik. Mivel szüleink génjeink felét ôrzik magukban, s testvéreink, rokonaink csakugyan birtokolják génkészletünk adott százalékát, szaporodásunk kiváltható rokonaink önreprodukciójának segítésével. Ha nem lesz utódunk, ellenben szüleinket segítjük további két utód létrehozásában, genetikailag ugyanoly hasznosan ténykedtünk. Ezt nevezzük rokonszelekciónak.
A rokonszelekciós elmélet készen tárja elénk az öngyilkosság esetleges adaptív értékét. Az öngyilkosság adaptivitásához két kritérium teljesülése szükséges: hogy jövôbeli reprodukciós esélyeink rendkívüli módon lecsökkenjenek, valamint hogy családunknak terhet jelentsünk, ezzel rontva fitnesszüket. Ha e két feltétel fennáll, génjeink terjedését halálunk szolgálja leginkább. ôseink zárt csoportjaiban az ilyen körülmények könnyebben állhattak elô, mint a mai megapopulációban.
Az egyik lehetséges ellenvetés, hogy az öngyilkosságok nagy részében ezen feltételek nem adottak. Viselkedésünk kialakulását azonban nem a mai életkörülmények alakították. Ami ma csupán egy rossz periódusnak tűnik, az néhány ezer éve egy zárt csoportban - melynek tagjaitól, eszméitôl függött az egyén, melyben mindenki tudott mindenkirôl mindent, melyben a közösség véleménye élet-halál kérdése lehetett - genetikailag kilátástalan helyzetnek számíthatott.
A sikeres öngyilkosságok mellett nagy szerepe van a sikerteleneknek is: mivel esetleges halálunk rendkívüli mértékben ronthatja rokonaink génjeinek terjedését, egy sikertelen öngyilkosság nagy eséllyel sok külsô támogatást eredményez, amely fitnesszünk növekedéséhez vezet.
Az elmélet előrejelzése szerint a legtöbb öngyilkosság oka szociális kilátástalanság érzése, reprodukciós esélyek minimálisra csökkenése, illetve a család íly módon való tehermentesítésének vágya. Mindezen felül természetesen kultúrális (memetikai) okok is szerepet játszhatnak egy-egy öngyilkossági kísérlet esetében.
Szerző: V.