Tudomány / Társadalom / A normalitás tébolya

Linkajánló

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Több információ
Elfogadom

2. A paraszt - inkvizítor - eretnek háromszög

Az emberek többsége a társadalmilag konstruált realitást minden korban a valóságos realitás fölé helyezte. Ennek oka, hogy minden korban kevés volt azoknak a száma, akik a valóságos realitás megismeréséhez feltétlenül ragaszkodtak, sokan voltak viszont olyanok, akik érvényesülni próbáltak a társadalomban, s ehhez hinniük kellett a társadalmilag konstruált realitásban. Az ilyen emberek vakon elfogadtak szinte bármit, aminek elfogadásáért a többi ember hajlandó volt elfogadni őket.

A társadalmilag konstruált realitás jellemzője azonban minden korban az volt, hogy nagy mértékben levált a valóságos realitásról. Nemcsak abban az értelemben, hogy az emberek a tévedéseik miatt nem foghatták fel a valóságos realitást, hanem abban az értelemben is, hogy az öncsaló hazugságaikba bonyolódva nem jutottak el ahhoz. A középkori kereszténység vagy az újkori sztálinizmus még attól sem riadtak vissza, hogy a termelésben és a gyógyításban szerepet játszó természettudományoka t az ideológiájuknak megfelelően félrevezessék. Ami pedig az emberek személyiségére és a társadalmi együttélésre vonatkozó elképzeléseket illeti, azok a szándék öntudatlansága ellenére sem voltak soha mentesek a valóságos realitástól szándékosan idegen elemektől.

Magától értetődik, hogy a társadalmilag konstruált realitáshoz annak hazugsága ellenére is ragaszkodó emberek ritkán viszonyultak barátságos érzelmekkel azokhoz, akik gyakran éppen a valóságos realitás megismerésére elköteleződve megtagadták a társadalmilag konstruált realitás kritikátlan elfogadását. Két okból sem lehettek barátságosak velük szemben. Egyrészt azért, mert a megjelenésük bomlasztotta azt a hatalmi rendszert, amire a társadalmilag konstruált realitáshoz ragaszkodók a karrierjüket és a világnézeti biztonságukat építették. Másrészt azért, mert az ilyen értelemben hazugok szinte mindig a hazugságaik öntudatlan végrehajtása által óvták meg az önbecsülésüket, s a hazugságaik hazugság jellegével szembesülve nem tetszeleghettek többé a valóságos realitás felé törekvő pózában.

Ezért minden korban szükség volt valamilyen stigmára, amivel a társadalmilag konstruált realitást nem elfogadókat meg lehetett bélyegezni. Az egyik ilyen stigma minden korban a bűnöző stigmája volt. A másik ilyen stigma régebben az eretnek stigmája vagy a nem európai népeknél valamilyen annak megfelelő stigma (például az ördöngös stigmája) volt. Ma pedig ennek a stigmának a feladatát a nyugati civilizáció által befolyásolt területeken az elmebeteg stigmája vette át.

Természetesen régen is lehettek olyan eretneknek bélyegzett emberek, akiknek felfogása nem haladta meg a társadalmilag konstruált realitás által kínáltat. Hanem mondjuk csecsemőket áldoztak fel egy antik isten oltárán, s ezért valóban nem lehetett másnak nevezni őket mint eretneknek a szó azon értelmében, amiben az a gonoszra utal. És ehhez hasonlóan számtalan elmebetegnek bélyegzett ember van ma is, aki valóban elmebeteg, illetve mindig is voltak bűnözőnek bélyegzett valódi bűnözők is. Mindez azonban semmit sem változtat két dolgon. Az egyik, hogy még a valóban bűnöző, eretnek vagy elmebeteg embereket sem egy a valóságos realitásnak alapvetően megfelelő világnézet szerint bélyegezték bűnözőnek, eretneknek vagy elmebetegnek. Sőt a korrupt (az érvényesülésért a társadalmilag konstruált realitást kritikátlanul felvevő) emberek számára hasznosítható volt az, amikor ezeket a stigmákat valóban bűnöző, eretnek vagy elmebeteg emberekre használták, azt a látszatot keltve, hogy a stigmák minden esetben megfelelnek a valóságos realitásnak. A másik, hogy az idők során számos olyan embert is bűnözőnek, eretneknek vagy elmebetegnek bélyegeztek, akiknek minden bűnözése, eretneksége és elmebetegsége abban állt, hogy világnézetük meghaladta a társadalmilag konstruált realitást.

Számunkr a most az az érdekes, hogy a stigmatizáció folyamatában kik azok a jellemző szereplők, akik történelmi kortól függetlenül jelen voltak. Az első szereplője ennek a folyamatnak az, aki nem hajlandó elfogadni a társadalmilag konstruált realitást, s ezért bűnözőnek vagy eretneknek, illetve bűnözőnek vagy elmebetegnek bélyegzik. A második szereplője ennek a folyamatnak az ostoba és közönséges nép, amelyik főként a világnézeti biztonságát és az önbecsülését védi, s ezért alkalmazza ezeket a stigmákat a társadalmilag konstruált realitást el nem fogadókra. A nép kategóriájába a középkorban a paraszt tartozott, az újkorban inkább a munkás. A harmadik szereplője pedig ennek a folyamatnak a nép pontosan kiművelt vezetője, aki főként a karrierjét és a világnézeti biztonságát védi akkor, amikor ezeket a stigmákat a társadalmilag konstruált realitást el nem fogadókra alkalmazza. Az inkvizíciós ügyiratok (például a Jeanne 'd Arc perein készültek) alapján azt találjuk, hogy a középkori inkvizítorok korántsem voltak ostoba fanatikusok, hanem többségük nagy műveltséggel rendelkezett, melyet értelmesen alkalmazott az eretnekség bizonyítása során. Éppen így a mai pszichiáterek is értenek a tudományosan hangzó és a nép előtt ennélfogva tekintéllyel rendelkező diagnózisok felállításához, akárcsak a középkori vagy újkori bírók a jogi formulák gyilkos forgatásához.

Ezt a három szereplőt együtt paraszt - inkvizítor – eretnek háromszögnek nevezem, habár nevezhetném paraszt - bíró - bűnöző vagy munkás - pszichiáter - elmebeteg, esetleg munkás - bíró – bűnöző háromszögnek is. Tegyük fel, hogy egy érzékeny és intellektuális egyetemistát a vagyoni helyzetén keresztül arra kényszerítenek, hogy az aluljáróban ossza a szórólapot, éhbérért! Ha ez az egyetemista azután behatol egy bank számítógéprendszeréb e, s egy ostoba és közönséges vállalkozó pénzét átutaltatja a maga számlájára, akkor bűnözőnek bélyegzik és börtönbe vetik. Miért? Azért, mert nem volt hajlandó követni azokat a szabályokat, amelyek a társadalmilag konstruált realitást felépítik. Itt nemcsak a büntető törvénykönyv írott szabályairól van szó, hanem arról az íratlan szabályról, ami ezek mögött az írott szabályok mögött áll. Ez a szabály úgy hangzik, hogy ha valaki valamennyi pénzt megkeres, akkor az az övé. Csakhogy ez a szabály egy olyan társadalomban, ahol a pénz nem a képességek és szükségletek szerint oszlik el, a kizsákmányolást tartja fenn, s ezért a társadalmilag konstruált realitás ebben a vonatkozásában nem felel meg a valóságos realitásnak. A valóságos realitás az, hogy ha valaki többet használ fel a társadalom erőforrásaiból, mint ami a képességei és szükségletei szerint megilleti, miközben mások emiatt kevesebbet használhatnak fel a társadalom erőforrásaiból annál, mint ami a képességeik és szükségleteik szerint megilletné őket, akkor ez a valaki kizsákmányoló, akitől a kizsákmányoltak igazságosan veszik el az erőforrásokat. De hogy ha a letartóztatott egyetemista ezt el meri mondani a rendőrségen, még az sem kizárt, hogy nemcsak a rendőrök vágják oda neki, hogy elmebeteg, hanem találnak egy igazságügyi elmeorvos-szakértőt is, aki összeállít egy megfelelő diagnózist a számára. Ennél az esetnél a paraszt kategóriába a rendőrök tartoznak, az inkvizítor kategóriába a bíró és az igazságügyi elmeorvos-szakértő, az eretnek kategóriába pedig az egyetemista. Mint az a példából is látható, a "paraszt - inkvizítor - eretnek háromszög" kifejezésnek itt egy absztraktabb értelmezését határoztam meg, ami bármely olyan háromszögre ráilleszthető, amelyben szerepel egy népből származó megbélyegző, egy a nép kiművelt vezetőjeként működő megbélyegző és egy megbélyegzett. A "paraszt - inkvizítor - eretnek háromszög" kifejezés konkrétabb értelme az, amikor ténylegesen egy parasztból, egy inkvizítorból és egy eretnekből álló középkori háromszöget nevezünk meg általa.

Mint mondtam a paraszt - inkvizítor - eretnek háromszög paraszt tagja (az ostoba és közönséges nép) azért is alkalmazza az eretnekre a stigmát, mert ezzel az önbecsülését védi. Az önbecsülés védelménél ebben az esetben külön ki kell emelni azt, hogy a paraszt nem mer szembenézni a vezetői általi elnyomásával, s ha valaki fellázad a vezetők uralma ellen, akkor az ezzel az elnyomással (mint a társadalmilag konstruált realitás általi elnyomásával) szembesíti őt.

Szerző: Ritter Teodor, 2005.12.16.

Előző oldal Előző oldal
© halmaz.hu