Tudomány / Csillagászat / Ember tervez

Linkajánló

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Több információ
Elfogadom

Ember tervez

A NASA most hozta nyilvánosságra a DART mesterséges hold – egy egy évvel ezelőtti, kudarccal végződött kísérlet – vizsgálati jegyzőkönyvét, amely sok apró hiba összegződéseként értékelte a műhold elvesztéséhez vezető okokat.

A DART 2005. április 15-én startolt egy, a kaliforniai Vandenberg támaszpontról felszállt repülőgépről indított Pegasus hordozórakétán. A feladata mindössze egyetlen napra korlátozódott: autonóm módon, emberi beavatkozás nélkül meg kellett találnia egy már fenn keringő Pentagon holdat és űrrandevút kellett vele létrehoznia. A kísérlet jól is indult, az űreszköz 100 méteren belül megközelítette a céltárgyat, ám ott hirtelen lekapcsolt és anélkül, hogy be tudott volna avatkozni az irányítás, lassan nekisodródott MULBCOM nevű műholdnak.

A kudarc kivizsgálása majd egy évig tartott és számos hibát tárt fel. Az okozat, amely végül a kudarc látható részeként csúcsosodott ki az volt, hogy a manőverezés üzemanyag-felhasználása nagyobb volt az előre tervezettnél, s már a megközelítési szakaszban elfogyott a hajtóanyag. Ennek következményeként a tehetetlen tömeg végül nekiütközött a céltárgynak, majd letért a pályájáról és végül a légkörbe lépve elégett.

A vizsgálat szerint a többlet üzemanyag-fogyasztást a GPS navigációs rendszer gyári hibája okozta. Az önálló navigáció GPS alapon történt (volna), ám a berendezés hibája miatt a számított sebesség egyfolytában 0,6 m/s-mal volt magasabb a valóságosnál. Ráadásul a szonda vevőberendezése állandóan visszadobta a GPS adatokat frissítő adást, így a pályaadatok nem tudtak frissülni, az eltérés a számított és a valóság között egyre nőtt. A tragikomikus az, hogy a műhold gyártójánál tudtak a hibáról. Ám a repülés előtti teszteken a szimulátor szoftverbe betáplálták az eltérést, így a navigációs rendszer tökéletesen működött idelenn a Földön. Ám a szonda éles szoftveréből kimaradt ez a 0,6 m/s-os korrekció… (Ugye emlékszünk még az „akkor ez most centiméter, vagy inch” ügyre?)

Ugyanilyen nüansznyi, ám a hold végzetét okozó hibának bizonyult az, hogy bár számítottak a hiba lehetőségére és felszereltek egy ütközésfigyelő és elkerülő rendszert is, ám komikus módon az ugyanazokból a hibás adatokból dolgozott, mint maga a navigációs rendszer. Az egyetlen szerencse talán, hogy a céltárgy sértetlenül úszta meg a kalandot, igaz a pályája magasabbra került.

A kísérlet 110 millió dollárba került és csak nagyon kevéske részsikert hozott. A tervezésbe becsúszott logikai hibák sora azonban újra ráirányította az emberi tényezőre a figyelmet. Egy ilyen hiba egy emberes küldetésen bizony sokkal végzetesebb lehetett volna. Még nagyobb hangsúlyt kap ez annak fényében, hogy az autonóm dokkolási rendszert, a DART fő kísérleti célját azért fejleszti a NASA, hogy az űrállomás és a későbbi emberes expedíciók utánpótlásához ő is rendelkezzen az orosz Progresszeken már működő, de saját rendszerrel. Azaz sikerült a nemzeti büszkeség oltárán kidobni egy kazal pénzt, hiszen a drága amerikai mérnökök is lám „tudtak” selejtet gyártani, miközben rendelkezésre áll egy évtizedek óta jól működő rendszer, amit nagyságrendileg hasonló összegben „tokkal-vonóval” megvehetett volna a NASA. Jó példa ez a nemzetközi együttműködés ellenére is dívó egyénieskedésre. Tényleg jó példa?

Szerző: Dancsó Béla
Forrás: urvilag.hu

© halmaz.hu