Ember tervez

A NASA most hozta nyilvánosságra a DART mesterséges hold – egy egy évvel ezelõtti, kudarccal végzõdött kísérlet – vizsgálati jegyzõkönyvét, amely sok apró hiba összegzõdéseként értékelte a mûhold elvesztéséhez vezetõ okokat.

A DART 2005. április 15-én startolt egy, a kaliforniai Vandenberg támaszpontról felszállt repülõgéprõl indított Pegasus hordozórakétán. A feladata mindössze egyetlen napra korlátozódott: autonóm módon, emberi beavatkozás nélkül meg kellett találnia egy már fenn keringõ Pentagon holdat és ûrrandevút kellett vele létrehoznia. A kísérlet jól is indult, az ûreszköz 100 méteren belül megközelítette a céltárgyat, ám ott hirtelen lekapcsolt és anélkül, hogy be tudott volna avatkozni az irányítás, lassan nekisodródott MULBCOM nevû mûholdnak.

A kudarc kivizsgálása majd egy évig tartott és számos hibát tárt fel. Az okozat, amely végül a kudarc látható részeként csúcsosodott ki az volt, hogy a manõverezés üzemanyag-felhasználása nagyobb volt az elõre tervezettnél, s már a megközelítési szakaszban elfogyott a hajtóanyag. Ennek következményeként a tehetetlen tömeg végül nekiütközött a céltárgynak, majd letért a pályájáról és végül a légkörbe lépve elégett.

A vizsgálat szerint a többlet üzemanyag-fogyasztást a GPS navigációs rendszer gyári hibája okozta. Az önálló navigáció GPS alapon történt (volna), ám a berendezés hibája miatt a számított sebesség egyfolytában 0,6 m/s-mal volt magasabb a valóságosnál. Ráadásul a szonda vevõberendezése állandóan visszadobta a GPS adatokat frissítõ adást, így a pályaadatok nem tudtak frissülni, az eltérés a számított és a valóság között egyre nõtt. A tragikomikus az, hogy a mûhold gyártójánál tudtak a hibáról. Ám a repülés elõtti teszteken a szimulátor szoftverbe betáplálták az eltérést, így a navigációs rendszer tökéletesen mûködött idelenn a Földön. Ám a szonda éles szoftverébõl kimaradt ez a 0,6 m/s-os korrekció… (Ugye emlékszünk még az „akkor ez most centiméter, vagy inch” ügyre?)

Ugyanilyen nüansznyi, ám a hold végzetét okozó hibának bizonyult az, hogy bár számítottak a hiba lehetõségére és felszereltek egy ütközésfigyelõ és elkerülõ rendszert is, ám komikus módon az ugyanazokból a hibás adatokból dolgozott, mint maga a navigációs rendszer. Az egyetlen szerencse talán, hogy a céltárgy sértetlenül úszta meg a kalandot, igaz a pályája magasabbra került.

A kísérlet 110 millió dollárba került és csak nagyon kevéske részsikert hozott. A tervezésbe becsúszott logikai hibák sora azonban újra ráirányította az emberi tényezõre a figyelmet. Egy ilyen hiba egy emberes küldetésen bizony sokkal végzetesebb lehetett volna. Még nagyobb hangsúlyt kap ez annak fényében, hogy az autonóm dokkolási rendszert, a DART fõ kísérleti célját azért fejleszti a NASA, hogy az ûrállomás és a késõbbi emberes expedíciók utánpótlásához õ is rendelkezzen az orosz Progresszeken már mûködõ, de saját rendszerrel. Azaz sikerült a nemzeti büszkeség oltárán kidobni egy kazal pénzt, hiszen a drága amerikai mérnökök is lám „tudtak” selejtet gyártani, miközben rendelkezésre áll egy évtizedek óta jól mûködõ rendszer, amit nagyságrendileg hasonló összegben „tokkal-vonóval” megvehetett volna a NASA. Jó példa ez a nemzetközi együttmûködés ellenére is dívó egyénieskedésre. Tényleg jó példa?

Szerzõ: Dancsó Béla
Forrás: urvilag.hu