Tudomány / Pszichológia / Az erkölcsi fejlődésről

Linkajánló

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Több információ
Elfogadom

Az erkölcsi fejlődésről

A személyes fejlődés egyik alapvető fokmérője az egyén erkölcsi változásához kapcsolható. Milyen szabályok és célok irányítják életedet? Miben hiszel, mit tartasz kiemelten fontos emberi normának? Lélektani gerincvonalad ezen kérdések mentén szerveződik, érdemes megvizsgálni tehát, hogy milyen rendszer mentén értelmezhető ez a problémakör.

Az erkölcsi fejlődés egyik legmarkánsabb képviselője Lawrence Kohlberg, ki munkásságában három fő fejlődési szakaszt különböztetett meg. Az etikai beállítódás lényegében egy ív mentén tagolható, melynek origója a konvenció előtti erkölcs, tetőpontja a konvencionális, végpontja pedig a poszt-konvencionális szint.

Pre-konvencionális szakasz

Értelemszerűen a pre-konvencionális szint elsősorban a gyermekekre jellemző, jóllehet sok felnőtt is megragad ezen az etikai beállítódáson.

A konvenció-előtti szakaszban a cselekedetek fokmérője az azonnali következmény. A személyt teljes mértékben leköti az, hogy viselkedése milyen hatást vált ki a környezetéből, a cselekedetek az egó jótékony környezetének biztosítását célozzák. Az etikai beállítódás minden esetben az emberekhez való viszonyulásmódban nyilvánul meg. Ebben a szakaszban az egyedüli motiváló erő, hogy a külső személyekből elismerést váltsunk ki. Az egyedüli erkölcsi norma az autoritásra épül, következésképpen a nagyobb hatalommal rendelkező embertásaink által diktált szabályoknak kívánunk megfelelni. Minél jobban tudjuk követni ezt a normát, annál jobban érezzük magunkat, annál inkább eleget teszünk erkölcsi beállítódásunknak.

Tekintélyorientált etikáról van szó tehát, mely a tömegek bélyege. Minél nagyobb diktátor mellett létezünk, annál nagyobb eséllyel sodródunk az autoriter-etika irányába. Célunk, hogy a hatalmasságnak megfeleljünk, hogy elkerüljük a büntetést és kivívjuk az elismerést: ez az egyedüli esélyünk a túlélésre.

A fertőző tekintély

Néhány évvel ezelőtt olyan munkakörnyezetben dolgoztam, ahol a tekintélyelvűségnek ritkán tapasztalt magaslatait volt alkalmam megtapasztalnom. Az alkalmazottak rettegtek a kiszámíthatatlan főnöktől, ki függetlenül attól, hogy jelen volt, vagy sem, állandó rettegésben tartott mindenkit. Egy projekten dolgoztunk, az volt a feladat, hogy néhány óra alatt vázoljuk fel egy adott problémakörhöz tartozó paramétereket. Három óra alatt sikerült körüljárni a problémát, ekkor megjött a hatalmasság, és elkezdtem volna az eredmény bemutatását. A második mondatom után leintett és kijelentette, hogy mi ehhez nem értünk, úgyhogy gyorsan elmondja a receptet, mi meg jegyzeteljünk, mert így még tanulhatunk is valamit. Felvetettem, hogy talán érdemes volna mégis átfutni az elmúlt délelőtt eredményén, mert lenne néhány érdekes szempont, amit jó lenne megvitatni. Erre kifejtette, hogy ötszázezer év tapasztalattal a hátamögött nem ér rá holmi lúzereket hallgatni, örüljünk, hogy esélyünk van hallgatni Őt, a nemtomhány iskolával és oklevéllel rendelkezőt. Felemelő élmény volt.

Az erkölcsi beállítódást nagyban függ attól, hogy milyen környezetben ügyködünk. Az elnyomó hatalmasságok mellett meglehetősen nehéz a pre-konvencionális beállítódáson túllépni: önkéntelenül is a tekintélyelvűség irányába sodródunk azáltal, hogy az örökös mércét a felettesnek való megfelelés jelenti.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a tekintély-elleni lázadás is a tekintélyelvű beállítódáshoz tartozik. Előző bejegyzésemben írtam arról, hogy a vonzás törvénye értelmében teljességgel egyenértékű dolog valami mellett, vagy valami ellen cselekedni. A tekintély ellen nem lázadni kell, hanem egyszerűen ott kell hagyni. Nincs szükséged olyan főnökre, aki a szádba rágja az életet: nincs nagyobb veszteség a fejlődésmentes övezetben eltöltött éveknél.


Következő oldal Következő oldal
© halmaz.hu