Tudomány / Pszichológia / Gondolatok a tudat eredetéről

Linkajánló

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Több információ
Elfogadom

Barkácsoló evolúció

Bár első hallásra a fentiek meglepőnek tűnhetnek, az evolúcióelmélet fényében ezek a tények nemcsak hogy értelmet nyernek, szükségszerűvé is válnak. Az élet az élettelen anyagból keletkezett, s mint ahogy a szék sem rendelkezik a világról konzisztens képpel, az élőlények is csak hosszas fejlődés után szerezhettek valami hasonlót.

Micsoda elmék című könyvében Dennett négy osztályba sorolja az élőlényeket:14

  • A darwini teremtmények fix válaszokkal rendelkeznek, melyeket különböző külső hatások indíthatnak be. Ha a környezet viszonylag lassan változik, ezek a reakcióminták igen jó kalauznak bizonyulhatnak - de mint a Sphex darázs esetében láttuk, olykor hatalmas nagy hibákhoz vezetnek.
  • A skinneri teremtmények már képesek valamilyen módon tanulásra is: vakon próbálgatják a különböző válaszokat, míg valamelyik közülük nem nyer megerősítést, majd ezután a megerősített válasz alapján reagálnak legközelebb. Ez a mechanizmus igen hatásos, a genetikai szelekciónál jóval gyorsabb alkalmazkodást eredményezhet - már ha a véletlenszerű próbálkozások nem vezetnek az állat korai halálához.
  • A popperi teremtmények a valóság valamiféle reprezentációjával rendelkeznek, s ezáltal a véletlennél hatásosabban képesek megválasztani válaszukat. Ahogy Karl Popper írta, a belső reprezentáció "lehetővé teszi, hogy helyettünk hipotéziseink haljanak meg".
  • Végül a gregory teremtmények nem csak maguk készítenek reprezentációkat - a környezetből is importálják elméjük eszközeit, ahelyett hogy újra felfedeznék őket: képesek mások hibáiból, gondolataiból is tanulni.
Nyilvánvaló, hogy evolúció útján a bonyolultabb (popperi, gregory) teremtmények csak az egyszerűbb változatok után fejlődhettek ki. Joggal várhatjuk, hogy hacsak nincs valamiféle szelekciós erő, ami minden egyes élőlényt a gregory szint felé sodorna, még ma is élnek egyszerűbb, darwini, skinneri vagy csak igen egyszerű reprezentációkkal rendelkező popperi lények (a valóságban persze ezeket nem lehet ilyen élesen elválasztani egymástól). Ez természetesen választ ad arra is, miért viselkednek az állatok úgy, mintha fogalmuk se lenne arról, mit miért csinálnak.

A tudatosság előfeltételei

Még nem tudjuk, mi is az a 'tudatosság', így pontos definíciót se vagyunk képesek adni rá. Jelenleg azonban nagyon jól megfelel számunkra az intuitív definíció is: tudatosság alatt értsük azt a szubjektív élményt, hogy élünk, látunk, érzünk, gondolkodunk stb.. Ez a definíció persze némileg körkörös, hiszen maga az élmény kifejezés is már eleve feltételezi a tudatosságot, de ezzel most ne foglalkozzunk. Ami számunkra most fontos, az az, hogy érzékszervek, érzések vagy legalább valamiféle gondolkodási folyamat nélkül bizonyosan semmi értelme nincs a tudatosságnak, hiszen nincs semmi, aminek tudatában lehetne egy ilyen objektum. Ez azt jelenti, hogy a tudatosság biológiai fogalom: egy részecskének bizonyosan nincsen tudata. Ily módon hacsak nem fogadjuk el azt az abszurd állítást, hogy egy billentyűzetleütésre váró számítógépes program tudattal rendelkezik, se a darwini, se a skinneri teremtményeket nincs okunk tudatos lényeknek tekinteni.

Némileg egyszerűbb megválaszolni az öntudat kérdését. Az öntudat megjelenésének minimális követelménye, valamiféle önmagunkról való reprezentáció, melyet tudatosan kezelni vagyunk képesek. Az öntudat tehát mindenképp a legalább popperi lények privilégiuma.

Öntudat-teszt kisebb hibával

Nyilvánvalóvá vált, hogy gyermekkori képem az élôlényekrôl nem helyes. Nem minden lénynek van tudata, s ha megkérdeznénk hogy milyen érzés mondjuk Sphex darázsnak lenni, a helyes válasz valószínűleg az lenne, hogy olyan mint konyhabútornak: nevezetesen semmilyen. Van-e valamilyen módszerünk hát, amivel vizsgálni tudjuk a tudat vagy az öntudat meglétét?

Az etológusok az öntudat vizsgálatával kapcsolatban előszeretettel hivatkoznak a tükörteszt használatára. úgy gondolják, hogy az éntudat döntő bizonyítékát akkor kapták meg, amikor a tükörhöz hozzászokott csimpánzt elaltatták, s a homloka közepére egy fehér foltot festettek olyan festékkel, amely a bőrön keresztül nem érzékelhető. Amikor az állat felébredve egy kis idő elteltével a tükörhöz ment, valósággal rámeredt a képmására, s azonnal a saját homlokán lévő fehér folthoz kapott. E viselkedés magyarázataként azt állítják, hogy az állat tudta, hogy a tükörképben saját képmása látható - éntudata van.15

Ez a kísérlet valójában nem mond semmit az öntudatról - sokkal inkább használható az önreprezentáció tesztjeként. Mi sem egyszerűbb mint olyan programot írni, amely felismeri önmagát (a számítógépes vírusok nagy része például ilyen) - pont annyi nehézséget jelent, mint valamely más programot felismerő kódot írni. A különbség pusztán reprezentáció kérdése - márpedig mi nem az énreprezentációt, hanem az éntudatot akarjuk felismerni.

Az énreprezentáció és az éntudat valószínűleg nem különíthető el a viselkedés alapján, és ilyesfajta megkülönböztetést csak az agy vizsgálatával tehetünk majd - de ehhez sokkal többet kell tudnunk a tudatosság természetéről.


Előző oldal Előző oldalKövetkező oldal Következő oldal
© halmaz.hu