Barkácsoló evolúció

Bár elsõ hallásra a fentiek meglepõnek tûnhetnek, az evolúcióelmélet fényében ezek a tények nemcsak hogy értelmet nyernek, szükségszerûvé is válnak. Az élet az élettelen anyagból keletkezett, s mint ahogy a szék sem rendelkezik a világról konzisztens képpel, az élõlények is csak hosszas fejlõdés után szerezhettek valami hasonlót.

Micsoda elmék címû könyvében Dennett négy osztályba sorolja az élõlényeket:¹⁴

• A darwini teremtmények fix válaszokkal rendelkeznek, melyeket különbözõ külsõ hatások indíthatnak be. Ha a környezet viszonylag lassan változik, ezek a reakcióminták igen jó kalauznak bizonyulhatnak - de mint a Sphex darázs esetében láttuk, olykor hatalmas nagy hibákhoz vezetnek.
• A skinneri teremtmények már képesek valamilyen módon tanulásra is: vakon próbálgatják a különbözõ válaszokat, míg valamelyik közülük nem nyer megerõsítést, majd ezután a megerõsített válasz alapján reagálnak legközelebb. Ez a mechanizmus igen hatásos, a genetikai szelekciónál jóval gyorsabb alkalmazkodást eredményezhet - már ha a véletlenszerû próbálkozások nem vezetnek az állat korai halálához.
• A popperi teremtmények a valóság valamiféle reprezentációjával rendelkeznek, s ezáltal a véletlennél hatásosabban képesek megválasztani válaszukat. Ahogy Karl Popper írta, a belsõ reprezentáció "lehetõvé teszi, hogy helyettünk hipotéziseink haljanak meg".
• Végül a gregory teremtmények nem csak maguk készítenek reprezentációkat - a környezetbõl is importálják elméjük eszközeit, ahelyett hogy újra felfedeznék õket: képesek mások hibáiból, gondolataiból is tanulni.

Nyilvánvaló, hogy evolúció útján a bonyolultabb (popperi, gregory) teremtmények csak az egyszerûbb változatok után fejlõdhettek ki. Joggal várhatjuk, hogy hacsak nincs valamiféle szelekciós erõ, ami minden egyes élõlényt a gregory szint felé sodorna, még ma is élnek egyszerûbb, darwini, skinneri vagy csak igen egyszerû reprezentációkkal rendelkezõ popperi lények (a valóságban persze ezeket nem lehet ilyen élesen elválasztani egymástól). Ez természetesen választ ad arra is, miért viselkednek az állatok úgy, mintha fogalmuk se lenne arról, mit miért csinálnak.

A tudatosság elõfeltételei

Még nem tudjuk, mi is az a 'tudatosság', így pontos definíciót se vagyunk képesek adni rá. Jelenleg azonban nagyon jól megfelel számunkra az intuitív definíció is: tudatosság alatt értsük azt a szubjektív élményt, hogy élünk, látunk, érzünk, gondolkodunk stb.. Ez a definíció persze némileg körkörös, hiszen maga az élmény kifejezés is már eleve feltételezi a tudatosságot, de ezzel most ne foglalkozzunk. Ami számunkra most fontos, az az, hogy érzékszervek, érzések vagy legalább valamiféle gondolkodási folyamat nélkül bizonyosan semmi értelme nincs a tudatosságnak, hiszen nincs semmi, aminek tudatában lehetne egy ilyen objektum. Ez azt jelenti, hogy a tudatosság biológiai fogalom: egy részecskének bizonyosan nincsen tudata. Ily módon hacsak nem fogadjuk el azt az abszurd állítást, hogy egy billentyûzetleütésre váró számítógépes program tudattal rendelkezik, se a darwini, se a skinneri teremtményeket nincs okunk tudatos lényeknek tekinteni.

Némileg egyszerûbb megválaszolni az öntudat kérdését. Az öntudat megjelenésének minimális követelménye, valamiféle önmagunkról való reprezentáció, melyet tudatosan kezelni vagyunk képesek. Az öntudat tehát mindenképp a legalább popperi lények privilégiuma.

Öntudat-teszt kisebb hibával

Nyilvánvalóvá vált, hogy gyermekkori képem az élôlényekrôl nem helyes. Nem minden lénynek van tudata, s ha megkérdeznénk hogy milyen érzés mondjuk Sphex darázsnak lenni, a helyes válasz valószínûleg az lenne, hogy olyan mint konyhabútornak: nevezetesen semmilyen. Van-e valamilyen módszerünk hát, amivel vizsgálni tudjuk a tudat vagy az öntudat meglétét?

Az etológusok az öntudat vizsgálatával kapcsolatban elõszeretettel hivatkoznak a tükörteszt használatára. úgy gondolják, hogy az éntudat döntõ bizonyítékát akkor kapták meg, amikor a tükörhöz hozzászokott csimpánzt elaltatták, s a homloka közepére egy fehér foltot festettek olyan festékkel, amely a bõrön keresztül nem érzékelhetõ. Amikor az állat felébredve egy kis idõ elteltével a tükörhöz ment, valósággal rámeredt a képmására, s azonnal a saját homlokán lévõ fehér folthoz kapott. E viselkedés magyarázataként azt állítják, hogy az állat tudta, hogy a tükörképben saját képmása látható - éntudata van.¹⁵

Ez a kísérlet valójában nem mond semmit az öntudatról - sokkal inkább használható az önreprezentáció tesztjeként. Mi sem egyszerûbb mint olyan programot írni, amely felismeri önmagát (a számítógépes vírusok nagy része például ilyen) - pont annyi nehézséget jelent, mint valamely más programot felismerõ kódot írni. A különbség pusztán reprezentáció kérdése - márpedig mi nem az énreprezentációt, hanem az éntudatot akarjuk felismerni.

Az énreprezentáció és az éntudat valószínûleg nem különíthetõ el a viselkedés alapján, és ilyesfajta megkülönböztetést csak az agy vizsgálatával tehetünk majd - de ehhez sokkal többet kell tudnunk a tudatosság természetérõl.